Az új lakó
- Eddig szinte semmit sem tudtam édesanyámról, csak annyit, hogy okos volt, kedves és hogy szerette az apámat. – Piton az utolsó szavak hallatán inkább vetette volna le magát a toronyból, mintsem végighallgassa a most következő áradatot Potter szüleinek szerelméről, de ez szerencsére elmaradt.
- Nos, édesanyád nem csak hogy okos volt, de iskolaelső is, valamint prefektus. Talán e téren Miss Granger hasonlít rá a legjobban. – Piton erre fölnevetett, hiszen eszébe jutott, hogy Lily mennyit pörölt háztársaival a jegyeik miatt.
- Állandóan leszidott valakit, ha romlottak az osztályzatai, vagy bajba keveredett. Még én is kaptam rendesen a fejemre az ilyen alkalmak után. – Harry szélesen elvigyorodott.
- Maga? Ezt nehéz elhinni, már bocsánat, de én afféle könyvmolynak képzeltem el. – Piton horkantott egyet, de folytatta.
- Édesanyáddal jó barátok voltunk, talán ő volt az egyetlen barátom egész életemben. – Harry elszomorodott, amikor ezt meghallotta.
- Lilyről nem mondhatnám, hogy mindenkivel kedves volt, de akikkel jóban volt, azok mellett kiállt.
- És egészen, ötödik végéig barátok voltak? – bukott ki a kérdés, de Harry már meg is bánta. – Sajnálom, én nem akartam fölhozni…
- Már mindegy, de igazad van. Addig barátok voltunk. – Bár tudta, hogy hazudik, ez mégiscsak félig volt átverés, hiszen ezután ők ketten másik szintre léptek, ami már nem igazán nevezhető barátságnak.
- És miket szeretett anya csinálni? – A fiú szeme reménytelien csillogott, hátha valami olyasmit tudhat meg édesanyjáról, ami talán a boldogságot jelentette egykor a nőnek. Piton picit kihúzta magát, s elgondolkodott, hogy vajon mit is mondhatna a kölyöknek.
- Lily nagyon szerette a könyveket, de nem volt olyan, mint Granger. Amit csak kevesen tudtak róla, hogy nagyon szeretett táncolni, és fes… - De ekkor elharapta a szó végét, és újrafogalmazta. – fesztelenül szaladgálni a réten. Tudom, elég furcsa szokás, de hát, ha ezt szerette…
Végül vállat vont és magában átkozta saját fejét, hogy hogyan lehetett ennyire bolond. Kis híja volt, hogy lebukjon a fiú előtt, az pedig koránt sem lenne megnyugtató. Harry várakozó tekintetét látva újra belekezdett, de most már figyelt is arra, amit mondott.
- Mint azt láthatod, sok képen vannak az osztálytársai, és elég sokon feltűnök én is. Nagyon szeretett fényképezni. Imádta az állatokat, de sajnos neki nem engedték meg, hogy legyen. Petunia hisztizett, hogy ő semmilyen állatot nem tűr meg maga mellett.
- Már akkor is egy hisztis satrafa volt… - motyogta Harry, mire Piton kissé elmosolyodott, de nem szólt semmit.
- Aztán, Lily mindennél jobban szerette a szüleit, és valahol még a nővérét is, bár elég sűrűn kaptak hajba… szó szerint. – Harry kis híján elnevette magát. – Hidd el, én láttam egyszer amint egymást tépték, nem volt szép látvány, de persze Lily győzött. Bár ez után két hétig szobafogságban volt.
Harry alig tudta elhinni, hogy ezt mind édesanyja tette. Most már kezdett benne kialakulni egy élettel teli lány képe, aki szerette a szüleit, és a barátait. Édesanyja lassan testet öltött emlékeiben.
- Furcsa, hogy most már nem csak egy fényképnek látom, hanem mintha saját emlékeim lennének róla – suttogta Harry.
- Az elme és a képzelőerő csodás képességekkel bír. Létrehoz olyan képeket, s emlékeket, melyek talán meg sem történtek, de az illető mégis valóságosnak, s a sajátjának érzi azokat. Ez egy kicsit olyan, mint Edevis tükre, ennek is a rabjává lehet válni. – Harry szája lefelé görbült, s be kellett látnia, hogy a férfinak igaza van. Végül, hogy terelje saját gondolatait, témát váltott.
- Uram, akkor tényleg enyém lehet a padlás? – Piton csak bólintott. – Ígérem, hogy rendben tartom, és csak ahhoz nyúlok, amihez megengedi, nem csinálok semmi bajt.
- Remélem is Potter, mert ez a szoba fontosabb nekem, mint az egész ház együttvéve! – Harry picit elmosolyodott, majd hozzáfűzte.
- Tudtam én, hogy egy nőé volt a szoba… - Perselus csak felhorkantott, s lassan feltápászkodott.
- Nem ilyenekkel kéne foglalkoznod Potter, hanem a tanulással! Segíts ezeket a dobozokat hátra vinni! – Harry megemelte azt a pár kartont, amit szétválogattak, s egyenesen a férfi után cipelte.
A padlástér másik oldalán egy elrekesztett szoba volt, melyben még több dobozt, régi üstöket, s használt bútorokat találtak. Harry egy picit elcsodálkozott, hiszen maga a padlásszoba kitett egy egész emeletet, de ez a helyiség szinte ugyan akkora volt.
- Csak tedd le őket! – Harry engedelmeskedett, s már indultak is kifelé. – Ebben a raktárszobában régi holmik vannak, többnyire olyanok, amiket már nem nagyon lehet használni, de mégis jók lehetnek valamire. – Ahogy Perselus bezárta a raktár ajtaját, valami furcsa hangra lett figyelmes. A macska sétált föl a lépcsőn, s érdeklődve szaglászott körbe, majd elnyávogta magát.
- Na, te mit akarsz itt? Talán ennyire hiányzott neked a fiú? – kérdezte meg a férfi az állatot, mire az odasétált hozzá, s nekidörgölőzött a lábának.
- Úgy látszik inkább magát hiányolta, professzor. – Harry kijelentésére a cica most hozzá sétált, s neki kezdett dorombolni. Piton karba tett kézzel nézte a jelenetet, s rosszallóan megcsóválta fejét.
- Akkor azt ajánlom, láss munkának! – Harry bólintott és már indult lefelé, hogy előkerítsen egy vödröt és egy rongyot. – Mit gondolsz, végzel vele még ma? – tette fel a kérdést a távolodó fiúnak.
- Remélem. Ahogy láttam, nem kell olyan nagyon sokat dolgozni vele. Hála az előző tulaj bűbájának. Inkább csak rendet kell tenni – magyarázta a fiú, s megvárta, míg Piton is odaér mellé.
- Nagyon jó, akkor az éjszakát már odafönt töltheted, én pedig elhozom Dracót. – Harry rosszallóan megforgatta szemeit, de türtőztette magát.
- Valami kifogásod van ellen?
- Nem, nincs… uram. – Azzal leszaladt a földszintre és a következő percben már a megtalált takarítóeszközökkel tért vissza.
Piton úgy döntött, hogy indulásig még lepihen, hiszen korántsem érezte magát jól, sőt, mondhatni, állapota rosszabbodott, amióta felkelt. Alig várta, hogy elterülhessen az ágyán, és végre kipihenhesse magát, ami persze lehetetlen volt, mivel alig pár óra múlva már indulnia kellett. Harry eközben serényen pakolászott a padláson és lassan a helyiség is kezdett kialakulni.
Harry összepakolta a szanaszét heverő könyveket, a különféle üstöket, s néhol előbukkanó ruhadarabokat, melyek eddig mindenfelé megtalálhatók voltak a szobában. Mialatt Harry egyre csak pakolászott, Lily, a macska pedig kényelmesen elhelyezkedett az ágyon, s meredten bámulta a szemközti falon lévő festményt, mely a kinti fát ábrázolta.
A fiú csak kis idő után figyelt fel a szokatlan jelenetre, de nem tulajdonított neki nagyobb jelentőséget, csak folytatta dolgát. Pár óra elteltével már készen is volt. Időközben odakint beesteledett.
- Észre sem vettem, hogy ilyen sötét van… - motyogta maga elé, miközben kifelé bámult az ablakon. Már éppen zuhanyozni akart menni, mikor észrevette, hogy Piton elindul.
- Szép, mától egy görénnyel több lesz a házban… - morogta, s végül otthagyta a díszes üvegablakot. Fölkapta pizsamáját, s levágtatott a fürdőbe.
Mialatt Harry fürdött, a cica végigjárta az egész padlást. Szomorú, zöld szemeit sokáig pihentette a kandallón, majd aprót nyávogva összegömbölyödött a kanapén. A szoba jelentősen megváltozott a délután folyamán. Már nyoma sem volt holmi dobozoknak, sem szétszórt kacatoknak.
A lépcsőn fölérve az ember egy hatalmas ablakkal találta szembe magát, mely a hátsó kertre nézett. Kissé jobbra volt egy kanapé és egy fotel, melyek a kandalló előtt foglaltak helyet. Megfordulva tökéletes rálátás nyílt az udvar elülső részére a nagy, színes üvegablakon át.
A szobának ebben a felében volt egy baldachinos ágy, mely mérete miatt arról árulkodott, hogy nem csak egy ember használta. Vele szemben a falon függött a „híres” festmény, mely most is nyugalommal töltötte meg a szobát, alatta pedig egy kopottas íróasztal foglalt helyet, mely szintén sok mindenről árulkodhatott.
.oOo.
A szoba csöndjét ütemes dobogás zavarta meg. Harry visszatért. Szemeivel azonnal a cicát kezdte el keresgélni, és meg is nyugodott, amikor meglátta Lilyt a kanapén pihenni. Elmosolyodott a gondolatra, hogy vajon ennek a macskának hány szobája is lehet. Először is ott van a földszinti kanapé, majd a professzor ágya, az itteni kanapé, és végül az ő ágya.
- Hát neked legalább van választási lehetőséged, és ha úgy tartja kedved, szabadon elmehetsz – suttogta, miközben szelíden megcirógatta az állat hátát, aki picit összerezzent a hirtelen jött érintéstől.
- Maradj nyugodtan, itt biztonságban vagy… ahogy én is – azzal odasétált az ágyhoz és ő is lepihent. Még jó ideig nem jött álom a szemére, hiszen a nap folyamán annyi mindent tudott meg. Édesanyja jó barátja volt Pitonnak és ránézésre a professzornak is sokat jelentett a nő. Aztán megtudott egy csomó mindent róla, és még képeket is kapott, melyek most az éjjeliszekrényen sorakoztak.
Harry a takarítás során megannyi keretet is talált, így most bőséges választék állt a rendelkezésére, hogy telipakolhassa a szobát édesanyja képeivel.
.oOo.
Mialatt Harry próbált elaludni, a professzor egy régi kúria főbejáratán sétált be. A díszesen faragott faajtó nyikorogva tárult ki, utat engedve utolsó gazdájának. Perselus Piton a saját birtokán volt, melyet családja kihalásával ő örökölt. Nem szerette ezt a helyet, hiszen megannyi keserű emléket idézett fel benne.
A nagyszülei megvetése és közönye, mellyel száműzték őt és az édesanyját a családból, s ezzel a nő halálát okozták. Akárhányszor végignézett a festményeken, mindig csak undort érzett. A házat jóformán csak azért tartotta meg, hogy legyen egy rejtekhely, ahova végszükség esetén több embert is el lehet szállásolni.
Az épület jelenleg is hasonló pozíciót töltött be. Ahogy egyre bentebb ért, csak a halk neszezésre figyelt. Tudta nagyon jól, hogy Draco valahol itt bujkál, és retteg attól, hogy bárki megtalálja. Piton maga is meglepődött a fiú rossz állapotán, bár ezen nem is csodálkozott.
Egyszer csak reccsenést hallott az emeletre vezető lépcső tetejéről, s nyomban elindult a hang irányába. Ahogy felért, még látott egy sötét árnyat elsuhanni az egyik szoba irányába. Óvatosan közelített, s mikor belesett a résnyire nyitva hagyott ajtón, meglátott egy reszkető alakot az egyik sarokban.
Piton óvatosan közelített, de az alak felfigyelt lépteire és nyöszörögve próbálta magát még jobban összehúzni, mintha azzal, hogy kisebbnek látszik, már el is tűnne a föld felszínéről. Végül a férfi leguggolt és gyengéden megérintette a ziláló gyereket.
- Draco… Draco csak én vagyok az, Perselus. – A riadt szürke szempár egy pillanatra fölnézett és kételkedve szemlélte a felé nyújtott kezet. – Ne félj, eljöttem érted, most már nem lesz semmi baj! – A fiú szemei könnybe lábadtak s úgy vetette magát a férfi nyakába mintha az élete múlna rajta.
- Perselus segíts! Ezek jönnek és elvisznek! Már voltak itt… - Hangja leginkább egy őrültéhez hasonlított, de Perselus tudta mit kell tennie.
- Mikor jöttek érted?
- Két napja… azt hiszem… hehe – nevetett föl a fiú, majd arca elsápadt, mikor tekintete az ajtóra tévedt. – Itt van… ITT VAN! – ordította, mire Piton is hátra kapta a fejét, de semmit sem látott. Idegesen morgolódni kezdett.
- Nyugodj meg! Már itt vagyok, nem lesz bajod, nem hagyom… senkinek, soha. – Azzal magához ölelte a rémült fiút és megitatott vele egy fiolányi főzetet, melytől Draco pillanatokon belül ájultan hanyatlott a földre. – Nagyszerű… Lucius, ha most élnél én nyírnálak ki!
Az út sokkal nehezebb volt visszafelé, mivel Draco soványságával ellentétben még így sem volt pehelykönnyű. Perselus nagy nehezen hoppanált vele a birtok határáig, majd kínlódva bár, de becipelte a házba. Draco még akkor is öntudatlanul hevert az ágyon, amikor Perselus visszatért egy újabb bájitallal.
Harry már majdnem elaludt, amikor ajtócsapódásra lett figyelmes. Nem akart lemenni és a vigyorgó görény elé állni, ahogy ő Malfoyt képzelte, így csak leskelődött. Furcsa volt neki, hogy semmi zajt nem hall a nehéz lépteken kívül. Ahogy belesett az ajtón látta, hogy Piton éppen valamiféle gusztustalan löttyöt diktál bele az ájult mardekárosba.
„Ezzel meg mi történhetett?” Futott át agyán a kérdés, de mielőtt elkezdhetett volna gondolkozni a problémán a szobából egy irdatlan sikoly hallatszott ki. Harry rémülten ugyan, de kijjebb nyitotta az ajtót, így már láthatta az ágyon fetrengő szőke fiút, amint Piton minden erejével próbálja lefogni. Perselus is észrevette, hogy már nincsenek egyedül, így egy gyors utasítással rendezte a kialakuló helyzetet.
- Potter, gyere és segíts! – Harry, amilyen gyorsan csak tudott odasietett, de nem tudta mit is kéne tennie. – Fogd le a lábát, vagy ülj rá… csak ne tudjon kapálódzni! – Harry így tett. Egész testsúlyával ráfeküdt az öntudatlanul vergődő Dracóra, s várta, hogy mi fog történni.
Ő maga is nagyon megijedt, amikor meglátta egykori évfolyamtársa szörnyű állapotát. Nem gondolta volna, hogy ennyire rosszul van. Ő maximum azt hitte, hogy az úri ficsúr kikészült, mert nincs körülötte hat házimanó, akiket ugráltathat.
- Segíts… neeee, nem akarom! – ordította még mindig. – Dumbledore eljött… bosszút áll. Segíts… Perselus! – Piton egy pillanatra megdermedt, majd a szekrényen lévő bájitalt megitatta a fiúval. Ettől Draco már nem kapálódzott ugyan, de még mindig félrebeszélt. Harry ijedten pillantott hol a férfira, hol pedig a fiúra.
- Ez meg mi akart lenni? Mitől van így ki? – bukott ki a kérdés a Harryből.
- Amint mondtam, beteg. Mostanra ért el abba a stádiumba, hogy hallucinál – közölte Perselus miközben helyet foglalt a fiú mellett, s gyengéden fölemelve fejét az ölébe tette. Harrynek rémlett valami, hogy valaki vele is ezt teszi, de ezt a halvány emléket gyorsan száműzte gondolataiból.
Elnézte, ahogy Piton vigyázva végigsimít Draco homlokán, hogy megnyugtassa őt. Valahol legbelül szíve keserűen összerándult, hogy neki nem lehet része ilyen figyelemben. Nem akart tovább zavarni, így csendesen elhagyta a kis szobát mely reggel még az övé volt, s visszatért új szállására csak, hogy tovább agyaljon a furcsa jeleneten, mely odalent tárult a szeme elé.
.oOo.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
Harry Potter és a Tizenkettek szövetsége